- Úristen!! Dzseni! Dzseni! - ezekre az ijedt szavakra riadtam fel. Jázmin rohant az ágyamhoz egy szál törölközőben és megrázott. - Héj! Ébren vagyok… Mi az? – kérdeztem egy ásítás közben.
- Jajj… bocsi csak megijedtem – ült le mellém. – Halálra aggódtam a fejem miattad! – váltott ”kissé” mérges hangnemre. – Három órája nem tudom, hogy hol a fenében vagy és amikor hívni akartalak a táskád szólalt meg, amit itt hagytál!
- Ne haragudj! – kértem tőle már kb. tizedszerre bocsánatot eben a két napban – elfelejtettem elvinni a mobilom. Találtam egy parkot és teljesen elgondolkoztam. Viszont… - vigyorodtam el – egy kicsit fura módon, de életem legjobb dolga történt velem.
- Találkoztál Robert Pattinsonnal?!? – lelkesült be, de tudtam, hogy csak viccel.
- Mondom az ÉN életem legjobb dolga – mondtam neki tettetett komolysággal majd megvillantottam egy 100 wattos mosolyt. Úgy láttam leesett neki…
- Csak nem? – kérdezte, ő is egy teljes szájszélességű mosollyal az arcán.
- Csak dee!! – válaszoltam neki bólogatva.
- Ez… ez… nem lehet! Ilyen mázlid nem lehet! – ültében ugrált fel-le az ágyon. – Te tényleg találkoztál a Jonas Brothersel?? – mondta és a mosolyt, ha akarta se tudta volna letörölni az arcáról, ahogy én se.
- Csak az egyikükkel, és ha úgy vesszük azonnal le is vett a lábamról. – kuncogtam.
- Milyen volt?? Kedves? Aranyos? Helyes? Mit mondott? Beszéltetek egyáltalán vagy csak láttad? – ilyen felpörgött állapotban egyszer sem láttam őt a négy év alatt, de örültem, hogy ő is ugyan olyan boldog, mint én.
- Nyugi van! – szóltam rá mosolyogva és megfogtam a vállát, hogy ne ugráljon az ágyon, mert nem akartam leszakadni.
- Elmondom, csak nyugi! Szóval találtam egy parkot, sétáltam, átugrottam egy árkot és nekem jött. Elestünk, felsegített, bocsánatot kértem tőle és elköszöntünk egymástól.
- Ennyi? – kérdezte csalódottan Jázmin.
- Tulajdonképpen, igen. De elég fura volt. Mintha azt várta volna, hogy mikor kapom elő a fényképezőm vagy ilyesmi. – húztam el a számat.
- Hát igen… Szegény sose tudhatja, hogy mikor fut bele egy rajongóba. – mondta elgondolkodva. De legalább helyes volt? – vigyorgott újra.
- Igen… de nem sokat láttam az arcából a napszemüveg miatt. – szomorodtam el.
- Gondolom álca a paparazzók ellen. – állapította meg nemes egyszerűséggel Jázmin.
- Igen, az lehet, de nem hinném, hogy sokat ér, hisz’ én is felismertem…
- Mondtad neki, hogy tudod, hogy ki ő? – kérdezte.
- Dehoogy! Így is zavarban voltam, szóval szerintem nem kellett ahhoz mondani, hogy rájöjjön magától is.
- Hűű… nagy szerencséd volt. – állapította meg mosolyogva. Végül is mennyi esélyed van arra, hogy összefuss egy sztárral ebben a nagyvárosban vagy arra, hogy pont a kedvenceid egyikével? Szóval gondolom örültél neki. – megint mosolygott.
- Ahogy vesszük. – mondtam elgondolkodva. Azért eléggé félelmetes volt az, ahogy nekem jött.
- Hát igen. Ha mondjuk engem csapott volna el Robert, akkor biztos ott helyben szívinfarktust kaptam volna, de nem az ütközéstől… - vigyorgott.
- Azt gondolom – nevettem el magam. Na, ideje zuhanyozni aztán aludni. – zártam le a témát és a fürdő felé indultam.
- Igazad lehet – nézett magára Jázmin, aki még mindig az ágyon ült törölközőbe csavarva.
Az a köd, ami a parkban szállt a tudatomra most megint megjelent. A fürdőszobában a szokásos fél óra helyett, most 2 perc alatt végeztem. Aztán amint vszintes helyzetbe kerültem rögtön elnyomott az álom…