13. fejezet

- Ööö...Bocsánat! - szabadkoztam kissé elpirulva. - Csak itt hagytam a táskám de már megyek is.
Sietve bújtam ki a közte és a függöny között lévő résen.
- Várj! - szólt utánam, de úgy tettem mintha nem hallanám mert éppen a színpad mögötti emberek között törtem magamnak utat.Hogy miért  csináltam ezt? Magam sem tudom hiszen az egyik vágyam az volt,hogy Vele beszélgethessek de mint mindig a bátorságom ismét inába szállt.
Amikor a tömegből kiérve megpillantottam Jázmint, ő egy sráccal beszélgetett a fal mellé húzódva. Odaérve mind a ketten felém fordultak.
- Sziasztok - köszöntem, egy kicsit kipirulva a korábban történt "incidens" hatására.
- Szia - mondta Jázmin és egy olyan tekintettel nézett rám mintha azt kérdezné: Látod milyen jó pasit fogtam?
- Helo! John vagyok - intett a kezével a fiú.
- Jenny - mutatkoztam be.
Végigmértem John-t és megállapítottam,hogy teljesen egyet kell értenem Jazzel. A srác fél fejjel volt nálam magasabb, kreol bőre,barna szeme és sötét, szinte fekete haja volt.Nem volt az a nagyon kigyúrt típus inkább ízlésesen sportosnak írnám le.Bármennyire is tetszett a látvány, nem tudtam szabadulni a színpadon történtektől.
- Jaz, mennünk kell.- néztem rá.
- Várjatok!- szólt John mielőtt mindketten elindultunk volna. - Még ne menjetek! A rajongók nagy része még itt van a közelben.Némelyik nagyon elvetemült figura ezért még veszélyes lehet kimenni. Körübelül 1 óra és feladják,hogy találkozzanak az egyik Jonas-sal.
- Rendben - egyeztünk bele bár engem egészen más szándékok vezéreltek.Titokban reménykedtem hátha összefutunk a tesókkal.
- Addig mit csináljunk? - kérdezte Jaz.
- Hát, szívesen megmutatok nektek pár dolgot. Mindenki a saját dolgával van ilyenkor elfoglalva szóval senkinek sem tűnik fel ha plusz két ember mászkál a backstage-ben. - mosolygott John.
- Oké - feleltünk.
Jázmin észrevétlenül rám kacsintott.Úgy tűnt élvezi a "kerítőnősdi"szerepet játszani.
A körbevezetés alatt nem találkoztunk senkivel, mármint senkivel,aki számított volna. Viszont ettől függetlenül jól éreztük magunkat. John jó idegen vezetőnek és jó társaságnak is bizonyult.Lehet,hogy csak nekem tűnt úgy de mintha több figyelmet szentelt volna rám mint Jaz-re. Ez jól esett mivel nekem is szimpatikus volt. A körbevezetés végén Jázminhoz fordult.
- Jasmine! Te említettél nekem egy bizonyos színészt,akit szeretnél megismerni - húzta félmosolyra a száját.
- Igen! - vágta rá csillogó szemekkel Jaz.
- Akkor itt ez a buli...
- Milyen buli? - szakítottam félbe. Csak most ismertük meg és lehet,hogy szimpatikus de minden ember meg tudja magát játszani egy darabig.
- Minden koncert után szerveznek egy V.I.P. partyt. Ha szeretnétek bevihetlek titeket.- ajánlotta fel.
- Hát nem is tudom....- kezdtem.Igazából akartam is menni, meg nem is.
- Megyünk!- jelentette ki Jaz.
- De...- ellenkeztem volna azonban Jázmin lekorholt.
- Semmi de! Elmegyünk, megnézzük és ha nem tetszik akkor haza megyünk. Jenny, mi történhet? Végül is a koncertet is túléltük - nevette el magát. - Jó lesz, meglátod!
- Jó-jó! Remélem igazad lesz!
A hely, ahova mentünk nem volt messze. Igaza volt John-nak, simán beengedtek mind a hármunkat. Az első kis teremben a kabátjainkat adtuk le és egy "head to toe" átvizsgálás után mentünk is a következőbe.Mint kiderült, több kisebb teremből állt az egész szórakozóhely.Minden egyes teremben más és más zenét játszottak.Mivel hangszigeteltek voltak a falak és az ajtók ezért nem zavarták egymást.Mi egy '80-as '90-es évek zenéit játszó teremben foglaltunk helyet.Italt rendeltünk majd legalább egy órán keresztül elbeszélgettünk. John egyszer csak felállt és a kezét nyújtotta.
- Jössz velem táncolni?
Ránéztem Jaz-re,aki mosolyogva bólintott.Nem úgy ismertem meg ebben a 3(?) napban,aki kétségbe esik ha egyedül marad.
Jó sokat táncoltunk John-nal,aki elárulta,hogy már régóta latin táncot tanul.Igazából nem lehetett nem észrevenni. Úgy éreztem a karjaiban magam mintha lebegnék.Sajnos nem volt sok jó tapasztalatom a társastánc terén mivel a fiúk,akikkel táncoltam, botlábúak voltak. Sajnos megláttam egy órát és szomorúan vettem észre,hogy fél óra van vissza éjfélig.
- Nekem mennem kell! - kiabáltam a fülébe.A táncparketten nagyon hangos volt a zene.
- Rendben. De csak egy feltétellel engedlek el - mondta.
-Halljuk! - néztem rá mosolyogva.
-Ha megadod a számod és találkozunk még.
Ez egy kicsit letaglózott.Mármint nem mintha nem vettem volna észre a jeleket csak egy ilyen jó pasi randira hív?!?
- De csak ha olyan helyen futunk össze,ahol nem kell egymás fülébe kiabálni - mosolyogtam.
-Majd meglátjuk! - válaszolt és egy győzelmi mosoly terült szét az arcán.
Számot cseréltünk majd egy amerikai szokásnak számító ölelés után elváltunk.Elindultam a tömegben, arra amerre korábban ültünk. Jázmint meglátva az asztalnál, egy gondolat futott végig az agyamon: Már megint egy srác.

12. fejezet

Úgy tűnt pontosan tudják, hogy hol ülünk mivel a reflektor éles fénye rögtön ránk világított.

- Kérlek, gyertek fel a színpadra! - mondta Kevin.

Két nagydarab testőr jött fel hozzánk. Majd lefelé indultak el utat törve az irigyen bámuló rajongók között. Jázminnal gépiesen követtük a testőröket de, közben mind ketten éreztük a hűségesen követő reflektorok fényét. A színpadra érve mind a három fiú kapkodva egyenként megölelt minket. Nick üdvözölt utolsónak majd magával húzott a zongoraszékre. Jázmint nem láttam. Nem mertem nézelődni mivel úgy éreztem, ha jobbra nézek a közönségtől, ha pedig balra, akkor Nick Jonas-tól fogok elájulni. Elkezdődött a szám. A Little bit Longer volt az. Nick ujjait figyeltem. Ezt a számot én is tudtam, mivel régen én is zongoráztam, és ezt szerettem a legjobban mind közül. Nagyon sok gondolat és érzés kavargott bennem. Össze voltam zavarodva mégis pár dologban biztos voltam:

1. Itt vagyok Los Angelesben.

2. A kedvenc bandám koncertjén vagyok és

3. Akár mennyire is hihetetlen itt ül mellettem Nick Jonas

Vége lett a dalnak. Máris?! Csak egy pillanatnak tűnt az egész. Ilyenkor cserélném le a legszívesebben az elmémet, ha lehetne. Itt ülök az egyik kedvencem mellett, valószínűleg életemben először és utoljára és ahelyett, hogy kiélvezném, ezt a pár percet is azzal töltöm, hogy gondolkodjak. Nick felállt mellőlem.

-         Maradj itt! – súgta oda nekem halkan.

Követtem a tekintetemmel. Felvette a gitárját majd a színpad közepén lévő székhez indult, ahova időközben Jázmint ültették. Tehát most ő következik. Kevin és Nick gitárokkal kicsit távolabb a szék két oldalára álltak és elkezdtek játszani. Joe lassan elindult Jázmin felé.

-         Hello Beautiful… - énekelte.

Mikor odaért megfogta Jázmin kezét és a közönség felé fordulva, folytatta. Jázmin arcát csak félig láttam. Nem hiszem, hogy nagyon ideges lett volna amiatt, hogy Joe Jonas fogja a kezét, hisz szinte csak két napja hallott róla először, de amikor a szám végén Joe fél térdre ereszkedett előtte és úgy énekelte el neki az utolsó sort, meg mertem volna esküdni, hogy elpirult. A szám végén Jázmin egy pillanatra hátrafordult. Tanácstalanul egymásra néztünk, de úgy döntöttünk, hogy mindketten maradunk ahol vagyunk. Az utolsó szám végén a három Jonas a színpad elejére ment. Minden fényt lekacsoltak kivéve azt a három reflektort, amely megvilágította a fiúkat.

-         Hát ennyi fért bele a mai estébe! – mondta Kevin.

-         Köszönjük, hogy eljöttetek! – folytatta Joe.

-         Jó éjt Los Angeles! Sziasztok! – fejezte be Nick.

Úgy látszik ez egy előre megírt és jól begyakorolt szöveg volt. Az elköszönést mi már a függöny mögül néztük, mivel kijött értünk két securitys. Aztán már csak annyit láttunk, hogy a három reflektor le, a kijáratnál lévő lámpákat pedig felkapcsolják, mert az a férfi, aki Jázmint hozta le a színpadról, a hátsó kijárat felé taszigált minket. Ekkor jutott eszembe, hogy a zongora mellett hagytam a táskámat.

-         A fenébe! – bukott ki belőlem. – Elnézést! – szólítottam meg a férfit. – Ott hagytam a táskámat a színpadon. Hadd menjek vissza érte, kérem!

-         Rendben. De kérem utána, hagyják el az épületet! Nekem mennem kell dolgozni. Óriási ilyenkor a felfordulás. – azzal el is tűnt.

-         Megvárlak itt. – mondta Jázmin.

-         Oké – mondtam és próbáltam megtalálni a visszavezető utat.

A színpad hátuljánál el volt húzva a függöny egy kicsit. Bementem. Pont elég volt a fény arra, hogy megtaláljam a táskám. Megfordult a fejemben, hogy kipróbálom az én ujjaim alatt, vajon hogy szólal meg a zongora, de aztán meggondoltam magam, így csak végig húztam a kezem a billentyűkön. Hátrálva mentem az elhúzott függöny felé, mert még sosem álltam ekkora színpadon, sőt ekkora stadionban sem voltam még. Ahogy visszafordultam, teljes erővel nekiütköztem valami keménynek. Felnéztem.

- Megint fel akarsz lökni? – kérdezte egy kis fél mosollyal az arcán Nick Jonas.

11. fejezet

"A valóság néha sokkal klasszabb, mint az álmodozásaink."

Reggel kipihenten ébredtem fel. Gyönyörűen sütött be a nap az ablakon. Hirtelen olyan érzésem lett mintha vidéken lennék és nem egy napsütötte nagyvárosban. Jázmin még nagyban aludt, úgyhogy gondoltam engedek a kísértésnek és fekszek még egy kicsit. De sajnos eszembe jutott a délelőtti óra, így a telefonomért nyúltam.

- Jesszus! – ugrottam ki az ágyból és Jázminhoz siettem.
- Jázmin! – ráztam meg, de csak annyit értem el vele, hogy a másik oldalára forduljon. - Jázmin! – próbáltam meg még egyszer – 9:50 van! 10 perc múlva kezdődik az óra! – végre felébredt.
- Micsoda? – rúgta le magáról a takarót. – Miért nem keltettél fel előbb? – kérdezte.
- Én is csak most ébredtem fel. Egyébként meg te voltál a soros az ébresztéssel – válaszoltam neki egy kicsit neheztelve.
- Igaz… de én beállítottam a telefonomat – mondta.
Az éjjeli szekrényen lévő mobilját a kezébe vette és elkezdte nyomogatni.
- A fenébe! Lemerült. – mondta dühösen. – Ne haragudj! – szabadkozott.
- Semmi gond előfordul – bocsátottam meg neki. – Most inkább siessünk…

Egy kicsit elkéstünk, de nem volt baj hisz gyakorlatilag felnőttek vagyunk. Óra után Zsófi néni megkért minket, hogy maradjunk egy kicsit az étkezőben. Amíg mi vártunk, ő egy prospektussal ért vissza.

- Nos, amiről szeretnék beszélni az a munkavállalás. Minden évben, amikor végzős diákokkal külföldre megyünk, alkalmi munkát vállalnak. – oda adta a prospektust az egyik fiúnak. – Mivel egy nagyvárosban vagyunk ezért itt elég sok a lehetőség. Például árupakolás, raktári munka, könyvtári kisegítés és újság kihordás.

Hozzám is elért a lap és tényleg sok munka volt felsorolva. Egyen meg is akadt a szemem.
- Kutya sétáltatás? – kérdeztem hangosan. – Én azt hittem ilyen csak a filmekben van. – nem tudtam nem mosolyogni.
- Hát, mint látod: Nem – válaszolt Zsófi néni. – Mivel itt az Öregek otthonában is lehet állatot tartani és főleg kutyát ezért elkél a segítség.
- Na, szóval, ha szeretnétek dolgozni a lap alján lévő számot kell felhívni. Akkor már mehettek is. – mondta majd ő is felállt.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem Jázmint a szoba felé menet.
- A kutyasétáltatásról? Nem mindig bírom a kis dögöket, de legalább szívunk egy kis ”friss” levegőt – mutatott idézőjelek a levegőben – és bejárjuk a városttt… parkjait. – helyesbített nevetve.
- Király! Köszi szépen! – mondtam mosolyogva.

A nap többi részét filmnézéssel töltöttük majd délután 5-kor el kezdtünk készülődni. Negyed 7-re végeztünk aztán hívtunk egy taxit. Fél 7-re oda is értünk.

- Jézus! Még szerencse, hogy fél órával előbb jöttünk – mondta Jázmin meghökkenve, ahogy a kassza előtti kígyózó sorra néztünk. Végre 18:52-re mi is sorra jutottunk.
- 2 jegyet kérnék – mondtam a pénztárosnak.
- Azonnal – válaszolta kimerült hangon. Kifizettük a jegyet és mentünk volna tovább de a pénztáros utánunk szólt.
- Várjanak!
- Igen? – fordultunk meg egyszerre.
- Honnan jöttek?
- Magyarországból
- Nevük?
- Jennifer Smith és…
- Jasmine Small – mondta Jázmin
- Értem…- leírta egy papírra – köszönöm, és viszlát!
- Viszlát! – mondtuk kórusban.
- Ez meg mi volt? – kérdezte Jázmin.
- Nem tudom – hagytam annyiban a dolgot.

Pontosan 18:55-kor kinyitották a stadion kapuit. Jázminnal megint össze kellett kapaszkodnunk mivel a megvadult rajongóból álló tömeg csak úgy száguldott be a kapun. Ezt nem igazán értettem mivel már mindenkinek meg volt a jegye és ezzel együtt a helye is. Beérve még jó pár lépcsőfokot kellett megmásznunk, hogy a helyünkre érjünk. Nem volt valami jó a rálátás a színpadra, de legalább volt kivetítő. Igazából kicsit csalódott voltam.

Hirtelen minden elsötétült és a következő pillanatban három reflektor gyulladt ki amik megvilágították őket. Kevin, Joe és Nick Jonast.Végre láthattam mind a hármójukat élőben.

A koncert jó hangulatban telt. Úgy láttam, Jázminnak is tetszett mivel,hogy szinte az elejétől kezdve a helyén táncolt. Én is állva énekeltem a számokat. Az egyik szám végén Joe azt mondta: - És most szeretnénk színpadra szólítani a díszvendégeinket, akik egyenesen Európa szívéből jöttek el a koncertünkre és büszkék lehetünk, hogy a rajongóinknak mondhatjuk őket. Tehát név szerint – köszöntsük őket nagy tapssal – Jennifer Smith és Jasmine Small.