"A valóság néha sokkal klasszabb, mint az álmodozásaink."
- Jesszus! – ugrottam ki az ágyból és Jázminhoz siettem.
- Jázmin! – ráztam meg, de csak annyit értem el vele, hogy a másik oldalára forduljon. - Jázmin! – próbáltam meg még egyszer – 9:50 van! 10 perc múlva kezdődik az óra! – végre felébredt.
- Micsoda? – rúgta le magáról a takarót. – Miért nem keltettél fel előbb? – kérdezte.
- Én is csak most ébredtem fel. Egyébként meg te voltál a soros az ébresztéssel – válaszoltam neki egy kicsit neheztelve.
- Igaz… de én beállítottam a telefonomat – mondta.
Az éjjeli szekrényen lévő mobilját a kezébe vette és elkezdte nyomogatni.
- A fenébe! Lemerült. – mondta dühösen. – Ne haragudj! – szabadkozott.
- Semmi gond előfordul – bocsátottam meg neki. – Most inkább siessünk…
Egy kicsit elkéstünk, de nem volt baj hisz gyakorlatilag felnőttek vagyunk. Óra után Zsófi néni megkért minket, hogy maradjunk egy kicsit az étkezőben. Amíg mi vártunk, ő egy prospektussal ért vissza.
- Nos, amiről szeretnék beszélni az a munkavállalás. Minden évben, amikor végzős diákokkal külföldre megyünk, alkalmi munkát vállalnak. – oda adta a prospektust az egyik fiúnak. – Mivel egy nagyvárosban vagyunk ezért itt elég sok a lehetőség. Például árupakolás, raktári munka, könyvtári kisegítés és újság kihordás.
Hozzám is elért a lap és tényleg sok munka volt felsorolva. Egyen meg is akadt a szemem.
- Kutya sétáltatás? – kérdeztem hangosan. – Én azt hittem ilyen csak a filmekben van. – nem tudtam nem mosolyogni.
- Hát, mint látod: Nem – válaszolt Zsófi néni. – Mivel itt az Öregek otthonában is lehet állatot tartani és főleg kutyát ezért elkél a segítség.
- Na, szóval, ha szeretnétek dolgozni a lap alján lévő számot kell felhívni. Akkor már mehettek is. – mondta majd ő is felállt.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem Jázmint a szoba felé menet.
- A kutyasétáltatásról? Nem mindig bírom a kis dögöket, de legalább szívunk egy kis ”friss” levegőt – mutatott idézőjelek a levegőben – és bejárjuk a városttt… parkjait. – helyesbített nevetve.
- Király! Köszi szépen! – mondtam mosolyogva.
A nap többi részét filmnézéssel töltöttük majd délután 5-kor el kezdtünk készülődni. Negyed 7-re végeztünk aztán hívtunk egy taxit. Fél 7-re oda is értünk.
- Jézus! Még szerencse, hogy fél órával előbb jöttünk – mondta Jázmin meghökkenve, ahogy a kassza előtti kígyózó sorra néztünk. Végre 18:52-re mi is sorra jutottunk.
- 2 jegyet kérnék – mondtam a pénztárosnak.
- Azonnal – válaszolta kimerült hangon. Kifizettük a jegyet és mentünk volna tovább de a pénztáros utánunk szólt.
- Várjanak!
- Igen? – fordultunk meg egyszerre.
- Honnan jöttek?
- Magyarországból
- Nevük?
- Jennifer Smith és…
- Jasmine Small – mondta Jázmin
- Értem…- leírta egy papírra – köszönöm, és viszlát!
- Viszlát! – mondtuk kórusban.
- Ez meg mi volt? – kérdezte Jázmin.
- Nem tudom – hagytam annyiban a dolgot.
Pontosan 18:55-kor kinyitották a stadion kapuit. Jázminnal megint össze kellett kapaszkodnunk mivel a megvadult rajongóból álló tömeg csak úgy száguldott be a kapun. Ezt nem igazán értettem mivel már mindenkinek meg volt a jegye és ezzel együtt a helye is. Beérve még jó pár lépcsőfokot kellett megmásznunk, hogy a helyünkre érjünk. Nem volt valami jó a rálátás a színpadra, de legalább volt kivetítő. Igazából kicsit csalódott voltam.
Hirtelen minden elsötétült és a következő pillanatban három reflektor gyulladt ki amik megvilágították őket. Kevin, Joe és Nick Jonast.Végre láthattam mind a hármójukat élőben.
A koncert jó hangulatban telt. Úgy láttam, Jázminnak is tetszett mivel,hogy szinte az elejétől kezdve a helyén táncolt. Én is állva énekeltem a számokat. Az egyik szám végén Joe azt mondta: - És most szeretnénk színpadra szólítani a díszvendégeinket, akik egyenesen Európa szívéből jöttek el a koncertünkre és büszkék lehetünk, hogy a rajongóinknak mondhatjuk őket. Tehát név szerint – köszöntsük őket nagy tapssal – Jennifer Smith és Jasmine Small.
