1 fejezet

„Azt mondják, ha valamit nagyon szeretnél,

Az előbb utóbb megvalósul.

Azt hiszem ez történt velem is,

Csak egy kicsit másképp...”

/K. E. R./

Március 16-a van, egy gyönyörű nap. Végzős vagyok és boldog. Egyrészt mert hamarosan vége van a sulinak és végre megpróbálhatok a saját lábamra állni, másrészt mert ma hirdetik ki, hogy kik mehetnek Los Angelesbe. Nagy esélyem van arra, hogy a csoportból én leszek az egyik, aki mehet, mivel én vagyok a legjobb angolos. Még két lány közül választhatnak. Az egyik a legjobb barátnőm, Dorina, a másik egy lány a csoportból, Jázmin.

Talán nem kell mondanom, hogy nagyon izgulok. Tavaly Angliába szerveztek egy ilyen utat, bár azon még nem vehettem részt, mert csak végzősök mehettek és amúgy sem érdekelt igazán. De most… most Los Angeles a tét és muszáj eljutnom oda, mégpedig a legjobb barátnőmmel együtt! Nagyon szeretnénk kijutni, mivel ott él a kedvenc bandánk a Jonas Brothers.-Eközben beértem a suliba s mivel az első óránk angol rögtön a 203-as terem felé vettem az irányt. Beértem a terembe és a padomhoz mentem, ami az ajtó mellett lévő sorban a második volt. A padtársam már ott ült és mikor észrevett köszönt:

- Szia Dzseni!- üdvözölt fülig érő szájjal.

- Jó reggelt!- köszöntem Dorinának szintén nagy mosollyal.

- Jajj… már alig várom! Remélem, hogy mi fogunk menni, mert az azt jelentené…

- hogy találkozhatunk élőben a J. B.-vel- fejeztem be helyette a mondatot és leültem mellé.

Mire kipakoltam becsöngettek.

Csak ültem a padban Dorina mellett és majd kiugrott a szívem a helyéről mikor az angol tanár készült kimondani azt a két nevet, akik elmehetnek életük legnagyobb útjára. Ekkor belekezdett:

- Annak a két embernek a neve, akik elmehetnek két hétre Los Angelesbe- Legyek én! Legyek én! Mondtam magamban keresztbe font ujjakkal és szuggeráltam a tanárt- és ezzel talán a jövőjüket is megalapozzák…- Mindenki lélegzet visszafojtva várt…- Dzsenifer és…- Igeeeen!!! Ordítottam magamban. Most már csak azért imádkoztam, hogy még egy „D” betűs nevet mondjon ki…