2. fejezet

…..- Jázmin – a szárnyalásomból rögtön visszazuhantam a földre…
Neee!!! – mondtam sajnos nem csak magamban. A tanár szerencsére nem hallotta meg, viszont Jázmin, aki a mellettem lévő padban ült, annál inkább… Egy „Ez eléggé rosszul esett” tekintettel nézett rám majd elfordult. – Uhh…hát ezt nem kellett volna.- gondoltam bűnbánóan. – Egyrészt mert egész aranyos lány és nem akarom, hogy megbántódjon.(Bár alig ismerem, mivel csak egy-két közös barátunk van.) Másrészt mert nem lenne szerencsés, ha rosszba lennénk hisz csak őt ismerem és nagy a valószínűsége annak, hogy rajtunk kívül csak fiúk lesznek. - Közben a tanár gratulált nekünk és mindkettőnk padjára csúsztatott egy lapot, melyen rajta volt az indulás időpontja, az átszállás, hogy mennyi cuccot vihetünk (a gép miatt) és az ottani cím.
Kicsöngetéskor Jázmin gyorsan eltűnt így nem tudtam neki megmagyarázni reakcióm okát. Csak most jutott eszembe, hogy Dorina mennyire csalódott lehet. Mondani akartam valamit, de ő megelőzött:
- Örülök… hogy legalább TE mehetsz. – küldött felém egy gyenge mosolyt – Bár nagyon szívesen veled mennék, - itt most már látszott rajta, hogy szomorú – de ez van. Majd talán egyszer kijutok én is…
- Figyelj Dodi! – kezdtem bele, bár magam sem tudtam, hogy hova fogok kilyukadni. – Majd minden nap beszélünk telón – mosolyogtam – és beszámolok arról, ami épp az nap történt velem. – na, tessék a 9 órai időeltolódástól ezt is jól megmondtam. – Hozok ajándékot, fényképeket és megígérem, hogy megkeresem a J. B. házát is. – kacsintottam rá.
- Köszi, rendes vagy és majd később, amikor lesz rá pénzünk együtt is elmehetnénk. – lelkesedett fel.
- Abban biztos lehetsz – böktem oldalba nevetve, aztán együtt elsétáltunk a következő óránkra.

10 órával később…
Este 7 körül már mindenki otthon volt. Így tehát belekezdtem a mesélni valómba:
- Nos, tudjátok – mondtam szüleimnek, bátyámnak és nagymamámnak egyszerre (aki velünk lakott) – lehetett jelentkezni, hogy ki akar Los Angelesbe menni 2 hétre – itt bólogattak – és hát…ENGEM is kiválasztottak! – mosoly terült el mindenki arcán.
- Nagyon örülünk, gratulálok! – ölelt meg anya. A tesóm pedig megborzolta a hajam.
- Naaa!! – húzódtam el anyától. Tudja, hogy ezt utálom, de amikor büszke rám mindig ezt csinálja. Én pedig ilyenkor mindig csak kívülről vagyok mérges. Apukám és mamám is egy-egy nagy puszi keretében gratuláltak.
- Azt mondtad ketten mentek a csoportból. Ki megy még? – kérdezte anya.
- Őőő…Jázmin – mondtam. Sajnos ezzel a kérdéssel most előhozta az én nagy kérdésemet is. Még pedig, hogy hogyan fogok bocsánatot kérni Jázmintól…
Még három nap volt a suliból. Azt úgy, ahogy áttanulgattam és szerencsére megúsztam mindenféle felelést. Anyával délutánonként vásárolni mentünk, hogy minden meglegyen a hétfői utazásra. Még a telómra is legalább 30.000 forint körül rakott fel pénzt, mondván:”Ha esetleg többször hazatelefonálsz”.Sajnos – vagy szerencse?!- ő nem tudott a Dorinának tett ígéretemről, miszerint minden nap felhívom és beszámolok neki. Hát, ahogy kiveszem, legalább 4 naponta töltögethetem, pénzel a mobilomat – már ha marad elég pénzem és nem vásárolgatom el az összeset. Erre elmosolyodtam és álomba szenderültem.