Este 9-ig aludtunk aztán ki mentünk a konyhába enni. 11-kor néztünk rá az órára és megállapítottuk, hogy vissza kéne menni, aludni, mert talán így könnyebben átállunk erre az időre. Az alvás aztán éjjel 1-re tolódott, mert még mindig beszélgettünk. Alig bírtuk abba hagyni a nevetést. Ilyen jól már rég éreztem magam. Jázmin olyan humorérzéket tudhatott magáénak, amit még csak 1-2 embernél tapasztaltam. Aztán –még mindig mosollyal az arcunkon- visszamentünk a szobánkba és leoltottuk a villanyokat. Reggel fél 9-kor keltünk. Reggeliztünk aztán mentünk órára. Érdekes volt újra tanulni a szavak kiejtését és új szóból is akadt bőven. Délután megint sétálni mentünk, de most két fiú is velünk jött. Az egyiket Endrének a másikat Dávidnak hívták. Viszont amikor pár butikot találtunk a koncertre való tekintettel bementünk, így ők elszakadtak tőlünk. 6 óra felé végeztünk a butikok átnézésével és a vásárlással. Én egy cső koptatott farmert, egy fekete cső toppot és egy nyitott elejű szintén fekete magas sarkút vettem. Jázmin viszont egy pánt nélküli méregzöld ruhát a derekán egy fekete övvel, egy fekete nyakláncot masnis medállal és egy karkötőt. Én nem vettem semmi kiegészítőt, mert csak az ezüst ékszereket szeretem. Miután hazaértünk mondtam Jaz-nek, hogy elmegyek sétálni, mivel még nagyban világos volt. Velem akart jönni, de elutasítottam azzal az indokkal, hogy most egyedül szeretnék lenni.
A hoteltől most a másik irányba indultam, mivel mint amerre vásárolni mentünk. 5 perc után rá is akadtam egy parkra és bementem. Szép volt… és nagy. Nem a kijelölt úton mentem, hanem arra amerre a lábam vitt. Gondolkodni szerettem volna. Igaz a két nap alatt nem történt semmi különös, de nekem már az, hogy itt lehetek, Los Angeles-ben, hihetetlen volt. Mindig is ide akartam jönni, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar megtörténik. A másik dolog, amin elméláztam, a Jonas Brothers koncert volt. Istenem… Jonas Brothers koncert… nem tudtam elégszer kimondani magam, hogy elhiggyem… ott leszek. Egy nap múlva 5 év álmodozás után végre láthatom Őt és a többieket. Ezekkel a gondolatokkal ugrottam át egy kisebb árkot, amikor hirtelen valaki oldalról nekem jött. Elvágódtam a földön és az a valaki pont rám esett… volna, ha nem támasztja meg magát fekvőtámaszban fölöttem… Mivel az agyam nem tudott lépést tartani a történtekkel ezért csak az előttem lévő arcra tudtam figyelni. Így a zuhanás és az alatt a pár másodperc alatt, amíg fölöttem volt, megláthattam a napszemüveg mögötti szemeket, amelyek azt hiszem az eséstől való félelemtől kerekedtek ki. Viszont amikor az arcának többi részét is megnéztem – ami nem volt egyszerű a nagy napszemüveg és a siltes sapka által lenyomott tincsek takarása miatt- egyszerűen nem hittem a szememnek. Ő volt az…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése